Minden azzal kezdődött, hogy volt egyszer... De talán mégsem a legelején kezdem! Legyen inkább a közvetlen kiváltó ok. Az indikátor, ami a lavinát elindította. ugyebár ma 2011.09.08-a Ezt megelőző hétvégén 2011.09.03-n Kiskőrösön volt egy Veterán autó randi, melyet egy barátom szervezett. A rendezvény nagyon jól sikerült és várakozáson felüli mennyiségű jármű vett részt. Kiállításon már jártam, és egyébként is szeretem a régi verdákat, de valahogy ilyen találkozóra még sosem jutottam el. Hát ez volt az első alkalom, és garantáltan nem az utolsó!
Érdekesség, hogy eddig kifejezetten autó párti voltam, és ott is megvannak a kedvencek, főleg egy, de ez a blog, most másról szól. Benzingőzről, de másképpen! Szóval végignéztem a motorokat is és elámultam a szebbnél szebb járgányokon. És mivel a baráti körben több kétkerekű is van, ráadásul veterán darabok is, így jött az elhatározás, hogy csak jó lenne egy nekem is. Tehát legkésőbb 2012 nyarára jó lenne egy szépen rendbe rakott különlegesség, mellyel akár túrázni, hosszabb-rövidebb utakra is elindulhatunk.
Bele is vetettem magam a keresésbe. Mindenképpen olyan motort kerestem, ami nincs az ismeretségi körben, viszont nem csak szép, hanem strapabíró is. Hát megtaláltam. Néhányat ugyan még aludni kell, de ha minden igaz hétfőn már kezemben a kulcsa és az udvarban a gép.
Addig nincs más hátra, csak a türelem, így még nem vártam hétfőt, pedig munka is lesz! :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.