Nem vártam meg 19-ét. Úgy döntöttem, hogy már hétfőn bemegyek az okmányirodába. Ezt megelőzően azért elengedtem egy telefont, nehogy lukra fussak. Az ügyintéző segítőkész volt, de megoldást nem tudott a problémámra adni. A helyzet a következő: Motorom-van, adásvételi-van, eredetvizsga-van, némi kp-éppen ennyi még van, forgalmi-nincs, műszaki-nincs, biztosítás-nincs, rendszámtábla-nincs. Így a felsorolás erősen hiányos, de ÁT KELL ÍRATNI a motort. A telefonbeszélgetés alatt kiderült, hogy az ügyintéző, aki berendelt mégsem tud segíteni, mivel nincs meg minden, ami kell az átíráshoz, de a másik szobában az ügyfélszolgálatos igen, ezért átkapcsol. Rendben legalább haladunk. Az ügyfélszolgálatos kollegina felvette majd nem válaszolt lényegében egy kérdésre sem, majd mennyek be, mert csak személyesen tud információt adni. 18:00-ig vannak, siessek. 16:30-ra be is értem szerencsére. Elfogyott a sorszám a gépjármű ügyintézéshez sajnos. Irány a recepciós pult, időpontfoglalás. Első válasz: 3 hét. Gyorsan közbevágtam, hogy az nekem nem jó, mert idézésem van ügyfélként 19-e szerdára. De hát időpont akkor sincs korábban. Viszont az idézés átnézése után kiderült, hogy az ügyintéző bent van, és hozzá irányítottak. Elővette az iratokat és elmondtam, hogy mi a bajom. Tehát: Át kell íratni a motort, ehhez biztosítás kell. A biztosításhoz forgalmi, vagy rendszám. Nos, ugye ezekből egyik sincs. Ezt az okmányiroda, csak átírás után adja ki. De biztosítás viszont nincsen. Elgondolkodtunk a tényeken, majd hirtelen elsietett az ügyfélszolgálatra (ahol engem már nem fogadtak, mert teltház van zárásig). Kisvártatva visszajött, majd még 2x 3x elment mellettem, és egyszer csak az iratkupacom között volt egy rendszámtábla. Majd kaptam egy másolatot az ügyintézési kérelmemről melyre ezt felvezette és lebélyegezte. Így már köthető a biztosítás. Végül időpontfoglalás az ügyintézéshez. Érdekes módon 25. kedd reggelre lett időpont (3 hét helyett). Összességében mégis nagyon pozitívan csalódtam, mert közeledünk a lezáráshoz és segítettek!
Kedden sikerült elindítani a biztosítást is, tehát jövő kedden ezt is zárhatjuk. Aztán lesz új rendszám, forgalmi minden. Már csak a műszaki hiányzik, de azzal tavaszig várok még.
Tehát mindent el lehet intézni, csak egy kis kitartás és utánajárás, meg néhány plussz kérdés kell. Remélem kedden is ugyanígy vélekedek majd! Addig meg még egy kis szerelés, ha az időjárás is engedi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.