Újabb nap, ami szereléssel kezdődik. Legutóbb a fékbetétek cseréjét ejtettem meg. Akkor kiderült, hogy a biztosító gyűrűk (seeger 12x1) nem tökéletesek. Lényegében nem jó méretű volt benne. De így az új fékek ellenére sem kísérleteztem a motorozással. Persze indítással igen, de nem jött össze. Miután a gyűrűk a helyükre kerültek, visszatettük az aksit, és jöhetett egy újabb próba. Kevés sikerrel, no meg kicsit túl is szívta magát a gép. Gyakorlatilag folyt a benzin-olaj keverék a kipufogóból. Nagynehezen beindult, de hamar le is fulladt. Mivel ezzel már korábban is volt probléma, ezért Édesapám hozott néhány gyertyát, ami még az Ő MZ-s korszakából maradt. Ennek oka, hogy azok még biztosan nem zavarszűrősek. Mint kiderült manapság a gyertyapipákba és a gyertyákba is van zavarszűrő, ezért arra gondolt, esetleg az lehet a hiba oka. Kicsit javult a helyzet, de nem lett tökéletes. És nem járt folyamatosan a motor. Miután a jobb fedél zárósapkáját levettük érdekes módon elsőre indult... Hm, aztán hm. Tehát valahol lopják az áramot! Mint kiderült a fedél rögzítő csavar vezetője összeért a múltkor kicserélt megszakító csatlakozójával. Van ilyen, de legalább kiderült, és rendbehoztuk. Fedél vissza és most már így is indul! Csodálatos! Jöhet is a következő próba! Hidegen még kicsit fullad, de üzemi hőmérsékleten úgy fest minden rendben.
Ha már indul, akkor a videó kedvéért el is próbálom! Egyetlen szépséghiba, hogy a benzincsap zárva maradt. Szerencsére volt elég benzin a rendszerbe, így kibírta!
És mivel ránkköszöntött a "jó" idő, a siker után el is tettem telelni a vasat. Persze azért hozzáférhető, ha ez az eszembe jut, de motorozni már nem igen fogok idén.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.