HTML

Egy másik motoros naplója

A neve alapján nyilván egy motorosról szól. de kicsit konkrétabban egy motorosról és az Ő motorjáról. Lényegében a kapcsolat alakulásáról a kezdetektől. A jármű pedig nem más, mint egy 1969-es MZ ES 125.

2011.10.26. 19:38 sztam

Átírás – kész

El sem hiszem, de még nem is kell teljesen! A lényeg, hogy 2011.10.25-én reggel végre átíródott a motor. Persze még nincs minden teljesen rendben, de már a célegyenesben vagyok! Mondanom sem kell, megint előröl kellett felvezetnem az ügyet, de ezen már nem akadok fenn. Aztán elkezdtük az átírást. Ez viszonylag egyszerű, mert én csak álltam a pultnál az ügyintéző meg ügyintézett. Mivel műszaki még mindig nincs, ezért forgalmi sincs. Ez így ok. De ebben az esetben két opcióm van. 1. műszaki. 2. Kivonatom a forgalomból 2.300.-. (pedig benne sincs!) No, mindegy már. El is kezdtem kitölteni a kivonáshoz a kérelmet, addig a hölgy töltötte a csekkeket sorra. Tehát kaptam 4-et. Viszont mivel már csak az index hiányzik a műszakihoz ezért elbizonytalanodtam kicsit. Lehet, hogy mégsem kellene kivonatni? Hiszen a kivonás az egy általam meghatározott időpont, maximum 6 hónap. Utána automatikusan forgalomba kerül a jármű. Ha korábban szeretném visszahelyezni, akkor újra 2.300.-

A mai költségek:

-          Átírás: 2.215.- (123 X 18.-)

-          Rendszámtábla: 5.500.-

-          Törzskönyv: 6.000.-

Ezeket be is fizettem, így már nálam van a rendszám is. Még mérlegelek. Ha a hétvégén az indexet rendbe tudom rakni, akkor megkísérlem a műszakit. Most 15 napom van elintézni. Ha kivonatom, akkor pedig a visszahelyezéstől 15. Ha meggondolom magam, akkor meg befizetem a csekket, és leadom a kérelmet. Persze, ha kivonatom, akkor a biztosítás meg visszajár, de mivel kb 5.500.- az éves díja, ezért végül is sokat nem vesztek ezzel sem. Erre még alszok egyet kettőt, aztán kitalálom. Még jó, hogy ilyen sok lehetőség van! J

Szólj hozzá!

Címkék: okmányiroda ügyintézés átírás mz es 125


A bejegyzés trackback címe:

https://egymasikmotoros.blog.hu/api/trackback/id/tr633332104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása